A közigazgatási ügyek szabályozása során egyre nagyobb hangsúlyt fektet a jogalkotó az ügyfélbarát ügyintézési modellek kialakítására. Az államigazgatási hatósági ügyek jelentős része már elektronikus úton, vagy a Kormányablakok igénybevételével egyszerűen intézhető. Egyes speciális eljárásokban (pl. építési hatósági, gyámhatósági, fogyasztóvédelmi ügyek) azonban már az elsőfokú eljárás során is szükség lehet jogi segítségnyújtásra, tanácsadásra. 

A kedvezőtlen közigazgatási döntéssel szemben az ügyfelet megillető jogorvoslati jog gyakorlása során a szakszerű jogi képviselet mindenképpen tanácsos. A jogorvoslati dokumentáció szakszerű összeállításával, az eljárásrendek lehetőségeinek kihasználásával, az ügyfél álláspontja mellett szóló ténybeli és jogi érvek részletes kifejtésével a jogi képviselő munkája jelentősen növelheti az eljárás sikerének esélyét.

Az önkormányzati és területi államigazgatási szerveknél töltött évek alatt elsajátított tudás, valamint ügyvédként közigazgatási perek vitele során szerzett joggyakorlat hasznosításával segítségét tudok nyújtani a közigazgatási hatósági ügyek elintézésében első-, és másodfokon, valamint ellátok jogi képviseletet közigazgatási perben.

Amennyiben jogi segítségre van szüksége, lépjen velem kapcsolatba elérhetőségeim valamelyikén!